A kutyatartás top5 bajforrása

2015. május 23. 08:21 - whdvic

…avagy mitől érdemes félni akkor, ha kutyus szaladgál a családtagok között. Merthogy a négylábú ilyen szempontból olyan, akár a gyerkőc: kíváncsi és nem fér meg a bőrében, ezért felfedez, rohan, pácba kerül. Aztán a gazdi nem győzi feltakarítani utána a romokat.

Ha azonban felkészülünk a legrosszabbra, talán nem ér minket váratlanul egy-egy szökés vagy betegség.

Az autók és a rivális ebek

Néha úgy tűnik, a kutyák semmitől sem félnek, és bátran nekimennek nemcsak fajtársaiknak, de egy-egy elrobogó autónak is. A gépesített két- és négykerekű járművek ráadásul komoly veszélyt jelentenek kedvenceinkre, hiszen ők nem néznek körbe az úton átkelés előtt.

shutterstock_164733143_kicsi.jpg

Érdemes ezért forgalmas út közelében rövid pórázon tartani a kutyust, nehogy egy óvatlan pillanatban kilépjen egy közeledő autó elé. Ha a kutya nem jön ki jól a fajtársakkal, akkor is célszerű odafigyelni, hiszen egy verekedésből még a győztes is kikerülhet fájó sebekkel.

Ebben az esetben jobb előre félni, mint utólag sebeket nyalogatni.

A mérgezés és a szökés

Sajnos még mindig hallani olyan esetekről, amikor néhány jóakarót még a kerítés sem akadályoz meg abban, hogy megmérgezzen egy kutyát. Több ok állhat a háttérben, azonban a legjobban úgy védekezhetünk, ha a kutyának megtanítjuk (például egy kutyaiskola segítségével), hogy ne fogadjon el ételt ismeretlentől.

A szökés ellen sem könnyű védekezni, hiszen a ravaszabb négylábúak kifigyelik a rést a pajzson, és ha lehet, szöknek világot látni. Persze ők visszajönnének, de odakint ezernyi veszély leselkedik rájuk. Az engedelmes viselkedés eléréséhez ismét csak a kutyaiskolát tudjuk ajánlani, amelynek hatására az eb megtanul viselkedni akkor is, ha épp nem rá koncentrálunk.

… és az első helyen: betegség, sérülés

A legtöbb gazdi talán attól fél a legjobban, hogy kedvencét egy nem várt sérülés vagy betegség miatt műteni kell, ez ugyanis nem várt költségeket róhat rá. Mind tudjuk, hogy még a kisebb műtétek és az azt követő lábadozás is megterheli a család kasszáját, ezért érdemes erre jó előre felkészülni.

Az egyik legjobb módja ennek, ha igénybe vesszük a kisállat-biztosítást, amelyet az Aegon igen kedvező áron kínál. A gyors és megbízható ügyintézésnek köszönhetően a gazdik biztonságban érezhetik magukat.

Hiszen felkészülten várni a nehéz pillanatokat jobb, mint aggódni utána a következmények miatt.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://legyjogazdi.blog.hu/api/trackback/id/tr367484286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Advanced Flight 2015.05.23. 18:14:23

Ez vagy három, vagy hat bajforrás, de biztosan nem öt.
Ennyire semmitmondó cikk hogy a brébe lehet címlapos?????

Pargendity Özséb 2015.05.23. 20:37:53

@Advanced Flight: Úgy lehet, hogy reklám. De akkor miért nem jelzik, hogy szponzorált blog?

Advanced Flight 2015.05.23. 22:09:06

@Pargendity Özséb: tényleg, most látom csak. Hát, apjuk faszát akkor .

midnight coder 2015.05.24. 08:46:43

És a legeslegjobb lehetőség: ha valaki nem tart kutyát.

Tomi1973Wien 2015.05.24. 11:23:24

szart sem ert ez a poszt... ennyit mindenki tud... hulye cimmel...

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2015.05.24. 11:45:40

Most meg kellett írni egy ilyen semmi posztot egy darab Aegon reklámért? Lol.

lionking 2015.05.24. 13:34:29

sok sok lózung és demagógia hogy a végén üssön a poén éljen az általános Egon biztos ító?
jaj de szar ez már
süti beállítások módosítása